6 perc elolvasni
26 Nov
26Nov

A gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítása, a hazai lakásállomány megújulásának ösztönzése és az építőipari ágazat fehérítése érdekében az e rendeletben meghatározott feltételekkel a központi költségvetésből vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásként otthonfelújítási támogatás vehető igénybe.

  • Akár három millió forint lakásfelújítási támogatást biztosít az állam
  • A költségek maximum felét állja az állam (akár egy 6 millió forintos felújítás is elvégezhető)
  • A költségeket utólag térítik meg
  • Mindenfajta felújítási munkára igénybe vehető 
  • Legalább egy gyerek neveléséhez kötött az otthonfelújítási támogatás
  • Legalább egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkezni az igényléskor
  • Feltétel a köztartozás mentesség
  • Minden család csak egyszer veheti igénybe
  • 2021. január 1-től igényelhető, 2022. december 31-ig.

A támogatáshoz a számlákat a felújítási munkák befejezése utáni 60 napon belül kell benyújtani a Magyar Államkincstárnak (MÁK), tehát a költségeket utólag térítik meg. A munkálatok elkezdéséhez elengedhetetlen tehát az önerő. Ha nem áll rendelkezésünkre elég tőke, az önerő biztosításához személyi kölcsönt is igénybe vehetünk. 

Az állami támogatás utalása után visszafizethetjük a hitelt

Amint megkaptuk az államtól a lakásfelújítási támogatás összegét, azonnal végtörleszthetjük a felvett hitelt. Ennek általában költsége van, de még így is sokkal jobban járunk hosszú távon, mintha évekig fizetnénk a kamatokat.Ha nem tudjuk kifizetni az önerőhöz felvett  teljes kölcsönt, a támogatást előtörlesztésre is fordíthatjuk, ezzel csökkentve a tartozásunk összegét. 

Mindent számlával kell igazolni

Minden anyagbeszerzést és munkadíjat számlával kell igazolni, és a munkálatok elvégzéséhez szerződést kell kötni a szakemberekkel. Fele-fele arányban számolható el az anyagköltség és a munkadíj az állami támogatás igénybevételénél. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy egy másfél milliós munkadíj elszámolásához legalább ugyanennyi anyagköltség számlával való alátámasztására van szükség. 

Hogyan kell igényelni az otthonfelújítási támogatást?

Az igénylés folyamata teljes mértékben elektronikusan is intézhető az interneten keresztül, de beadható az igénylés postai úton, vagy személyesen is, bármelyik kormányablaknál. A kivitelezőkkel való szerződéshez biztosítanak egy sablont, ezt, valamint az anyagköltségről és munkadíjról szóló számlákat a MÁK-nak kell benyújtani a munkálatok befejezését követő 60 napon belül. Természetesen személyes ügyintézésre is lesz majd lehetőség a kijelölt hivatalokban. 

Gyors ügyintézés

A MÁK-nak 30 napos elbírálási idő áll a rendelkezésre a támogatás megítélésére, és az ezt követő 5 napon belül utalniuk kell az összegét. Az elbírálás ideje független az igényelt támogatás összegétől. A beérkező igényléseket a MÁK a beérkezés sorrendjében fogja elbírálni. 

Széleskörűbb, mint a CSOK

Az otthonfelújítási támogatás beltéri és kültéri munkálatokra is elszámolható. Felhasználási köre jóval bővebb, mint a korszerűsítésre igényelt csok. Így például igénybe vehető akár lakásfestésre vagy konyhafelújításra is.A pontos részleteket a vonatkozó  az 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet rögzíti. Az alábbi munkákra igényelhető majd lakásfelújítási támogatás:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a  megújuló energiaforrások
  • alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a  külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje,
  • párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
  • klímaberendezés beépítése, cseréje,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
  • belső tér felújítása, ideértve
    • a  lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását,
    • festését, tapétázását
    • a galériaépítést,
    • a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
    • a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
    • a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
    • a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • kerítés építése,
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése,
  • térburkolat készítése, cseréje,
  • télikert kialakítása,
  • amennyiben az  igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül – a  12/2001. (I. 31.)Korm. rendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák,
  • alapozási szerkezet megerősítése, valamint
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje

 További feltétel a csokkal kapcsolatban, hogy a lakásfelújítási támogatásnál nem számolhatók el azok a költségek, amelyeket csok vagy falusi csok igénylése során egyszer már elszámolt az igénylő - ugyanez visszafelé is igaz, tehát akkor sem lehet több helyre benyújtani egy számlát, ha először a lakásfelújítási támogatás igénylése történik meg. 

Csak egyszer igényelhető

Az állami támogatást minden család csak egyszer veheti igénybe, akkor is, ha nem vették fel a teljes három milliós összeget. Az ingatlan eladásakor ugyanakkor nem kell visszafizetni. 

Lakástakarékkal együtt is felhasználható

Novák Katalin megerősítette, hogy egy lakásfelújítás során ugyanazokat a számlákat el lehet számolni a lakástakarék-pénztári (LTP) megtakarítás, valamint a lakásfelújítási támogatás terhére is. Ennek köszönhetően több állami támogatást felhasználva lehet felújítani az ingatlant. A részletes számolást ebben a cikkben találja

Legalább egy gyerek a feltétel

Csak azok a szülők vehetik igénybe a maximum 3 millió forint támogatást, akik legalább egy, 25 évesnél nem idősebb gyereket nevelnek az otthonukban, ideértve a 12 hétnél idősebb magzatot is. Nem számít viszont a gyermek életkora, ha fogyatékossággal él, és a szülő otthongondozási díjra jogosult utána. 

Legalább egy éve az ingatlanban kell lakni - de vannak kivételek

Az igénylő családnak legalább egy éve a támogatással érintett lakásban kell élniük az igénylésnél. Ez alól akkor lehet kivételt tenni, ha

  • az anya várandós,
  • még nincs egy éves a nevelt gyermek
  • még nincs egy éve, hogy aláírták az adásvételi szerződést a támogatásban érintett ingatlant. 

További feltétel az ingatlannal kapcsolatban, hogy a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie az igénylő(k)nek.  

Engedékenyebb a TB jogviszony megítélése

A támogatás feltétele, hogy legalább az egyik szülő minimum egy éves, folyamatos TB jogviszonnyal rendelkezzen. A TB jogviszony származhat munkaviszonyból, vállalkozói jogviszonyból, illetve középfokú vagy felsőoktatási nappali tagozatos hallgatói jogviszonyból. Akkor tekinthető  folyamatosnak, ha egy év alatt összesen kevesebb, mint 30 nap megszakítás történt benne. A támogatás külföldi TB jogviszony igazolásával is igénybe vehető, de az igénylés pillanatában hazai TB jogviszonyra van szükség. A koronavírus járványra való tekintettel az állam az utolsó három hónap esetében az álláskeresési járadékot is figyelembe veszi. Nem elérhető a támogatás viszont azok számára, akik az igénylést megelőző 180 napban a közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak. Az úgynevezett “magunk után fizetett TB” ugyan egészségügyi szolgáltatás igénybevételére jogosít, de nem számít TB-biztosított jogviszonynak, ezért kizáró ok az igénylésnél.

Hátrányok

Fontos kiemelni, hogy a otthonfelújítási támogatás összegét utólag folyósítja az állam, ezért mindenképpen fontos, hogy meggyőződjünk meg a felújítás előtt arról, hogy jogosultak vagyunk-e az állami támogatásra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a munkálatokat nekünk kell előre finanszírozni.  Ha nem áll rendelkezésünkre elég pénz, az önerő biztosításához személyi kölcsönt vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt is felvehetünk, amelyet a támogatás folyósítása után akár egy összegben vissza is fizethetünk. Ha az igénylő nem felel meg a feltételeknek, akkor arról a MÁK-tól fog az igénylő tájékoztatást kapni.  

Gyakori kérdések 

Lehet utólagosan igényelni a támogatást a 2021. január 1. előtt befejezett munkákra?

Nem. A támogatás csak a 2021. január 1. után megkezdett munkálatokra vehető igénybe. 

CSOK mellé igényelhető a lakásfelújítási támogatás?

Igen. Lehet egyszerre igényelni a két támogatást, fontos azonban, hogy ugyanazt a számlát nem lehet kétszer elszámolni - ezt az államkincstár is ellenőrzi.  

CSOK után igényelhető az otthonfelújítási támogatás?

Igen. Lehetséges csok-ot igényelni akár csak korszerűsítésre is, és a csok után igényelni a lakásfelújítás támogatására elérhető összeget. Ebben az esetben is arra kell figyelni, hogy egy számlát csak egy támogatással kapcsolatban lehet benyújtani. 

Babaváró mellé igényelhető a lakásfelújítási támogatás?

Igen, a babaváró hitel teljesen független a  lakásfelújítási támogatástól. A babaváró hitel összege akár az önerő biztosítására is fordítható. 

A KHR lista kizáró ok a ingatlan felújítási 2021 támogatásnál?

A KHR lista nem kizáró ok, a köztartozás viszont igen. 

Elváltak igényelhetik a lakásfelújítási támogatást?

Igen, a lakásfelújítási támogatást elváltak is igényelhetik.  

Nem házasok igényelhetik a támogatást?

Igen. A lakásfelújítási támogatásnak nem feltétele a házasság, így élettársak és egyszülős családok egyaránt igényelhetik. 

Hogyan ellenőrzik, hogy tényleg a felújításra fordították a támogatást?

A folyósítást követő hat hónapban bármikor ellenőrizhetik kormányhivatalok, hogy az igénylők a támogatást valóban azon munkák elvégzésére fordították, amire igényelték. 

Hogyan kell visszafizetni a támogatást jogosulatlan igénylés esetén?

Ha az államkincstár megállapítja, hogy az igénylő jogosulatlanul vette igénybe a  támogatást, akkor felszólítja az igénylőt a támogatásnak "az államháztartásról szóló törvény szerinti, kamattal növelt összegben történő visszafizetésére." 

Bútorvásárlásra igényelhető a támogatás?

Igen, beépíthető bútor cseréjére, beépítésére igénybe vehető a támogatás. 

Megosztható a szülők között a támogatás?

Igen, abban az esetben ha az elvált szülők között megosztott a gyermekfelügyeleti jog. 

Ha olyan ingatlant vásároltam, amelynél már folyósították a támogatást, én is igényelhetek?

Igen. Az állami támogatás családonként jár, nem pedig ingatlanonként. 

Visszaigényelhető az áfa a számlák után?

Nem. Az otthonteremtési program keretében az áfa csak a 2021. január 1. után vásárolt újépítésű ingatlanok esetében igényelhető vissza. 

Katásként igényelhetek lakásfelújítási támogatást?

Igen. A katás jogviszony TB-biztosítotti jogviszonynak számít, így igényelhető a lakásfelújítási támogatás. 

Igényelhető a támogatás, ha a támogatottakon kívül valaki másnak haszonélvezeti joga van a támogatott ingatlanon?

Igen. A csok-kal ellentétben itt nem kizáró ok, ha a támogatottakon kívül valaki másnak (például egy nagyszülőnek) haszonélvezeti joga van a támogatott ingatlanon.


Magyar Közlöny 2020. november 25. - A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról - MK_20_259.pdf


Forrás: bank360.hu