2 perc elolvasni
16 Feb
16Feb

A Budapest Fejlesztési Központ a Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációjának előkészítését konzorciumban valósítja meg az Országos Vízügyi Főigazgatósággal. A Ráckevei (Soroksári)-Duna (RSD) egy páratlan vízi ökoszisztéma, az itt található egyedi úszólápokkal, illetve élővilággal együtt. A cél ennek védelme és megőrzése, éppen ezért minden, a folyószakaszt érintő környezetvédelmi beavatkozást hosszú tervezési, vizsgálati munka előz meg.

A kérdőív eredménye

Ennek részeként tavaly (2021. november 3. és 30. között) online kérdőívet lehetett kitölteni. Összesen 2639 válasz és számos javaslat érkezett, hozzájárulva ezzel a tervezési folyamat sikerességéhez. Az alábbiakban olvashatják ezeket a visszajelzéseket, illetve ezek összegzését:

A kitöltők leginkább kirándulás céljából látogatnak el a Ráckevei (Soroksári) – Duna és környékére. Emellett népszerű időtöltési forma a megújult Duna-ág mentén a horgászat, és a különböző vízi sportok űzése is. A legtöbb válaszadó személygépjárművel közelíti meg a területet, bár az alkalmanként kilátogatók körében a kerékpár is népszerű közlekedési forma.

Problémás és kedvenc részek

A válaszadók egy interaktív térkép segítségével úgynevezett problématérképet alkothattak válaszaikkal a területen, hasonló módon pedig azt is elmondhatták, hogy a Ráckevei (Soroksári)–Duna mentén mi a kedvenc helyük, és milyen értékek miatt szeretik az adott helyet.

A Duna-ág legnagyobb problémájának a túl iszapos medret tartják a kitöltők, ami a problématérkép tanulsága alapján Soroksár, Szigetszentmiklós, Szigethalom és Szigetszentmárton környékén a legjellemzőbb. Emellett a rossz vízminőség és a folyóág nehéz megközelítése okoz gondot, ami szintén inkább a Ráckevei (Soroksári)-Duna északabbra eső területein jellemzőbb.

A válaszadók a Duna-ág legnagyobb értékének a csodás természeti környezet által nyújtott számtalan lehetőséget tartják. Itt könnyen megtalálhatják számításaikat a horgászni, sétálni, sportolni és fürdeni vágyók is. A horgászok által leginkább kedvelt partszakaszok Ferencváros, Pesterzsébet, Szigetszentmiklós, Szigetszentmárton és Makád környékén vannak. Sétálás és sportolás céljából inkább a fővároshoz közelebb eső területeket választják a válaszadók. Azok a strandok, melyeket nagyobb számban kedvelnek a kitöltők Szigetcsép és Ráckeve között helyezkednek el.

A kitöltők a Ráckevei (Soroksári)-Duna tisztítását, kotrását tartják a legfontosabb fejlesztési célnak. A válaszadók emellett kiemelten fontos elemnek látják a települések és a Duna kapcsolatának erősítését is.

A kapott válaszokat a Budapest Fejlesztési Központ a tervezővel közösen feldolgozza és a lakossági visszajelzéseket beépíti a készülő hatástanulmányba, mely a később megvalósítandó környezetvédelmi beruházásokat készíti elő. A projekt vezetői köszönik a kitöltőknek, hogy válaszaikkal segítették megismerni a számukra fontos szempontokat!

Az egyes kérdésekre adott válaszok megoszlását, töltse itt lehet részletesen elolvasni:

Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációjának igényfelmérésének eredményei – pdf (3 MB)


Forrás: pesterzsebet.hu