2 perc elolvasni
06 Feb
06Feb

Szegeden egy 32 lakásos társasház egyes lakásaihoz 20 négyzetméteres garázsok is épültek, melyek közül az egyikben fodrász műhely működik, egy másik tulajdonosa pedig azzal fordult a közös képviselőhöz, hogy akkor ő is más funkcióra használná. Könyvelőirodát szeretne kialakítani benne.

A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi blokkjában elhangzott riportból kiderült, hogy a tulajdonosoknak nem volt kifogása a változtatás ellen így az meg is történt. Később a tulajdonos jelezte, hogy sokat dolgozik, szüksége lenne mellékhelyiségre tusolóra is, ami ellen szintén nem volt panasz, de a közös képviselő mondta neki, hogy alakítsa ki a saját, mérhető víz, csatorna, áram rendszerét, amit meg is tett.

Egy idő után az egyik szomszédnak feltűnt, hogy a garázst már nem irodaként, hanem lakásként használja, ami ellen kifogást emelt és kérte a közös képviselőt, hogy jelezze a hatóságoknak az engedély nélküli funkcióváltást.
A közös képviselő a jegyzőhöz és az építési hatósághoz fordult, hogy kiderítse, van-e teendője egy ilyen esetben Mind a két helyen azt mondták, hogy a közös képviselőnek nincs ezzel dolga, annak kell lépnie, akit ez zavar. Az illető meg is tette a bejelentéseit, de 2019 vége óta se a közös képviselő, se a bejelentő nem kapott semmilyen visszajelzést. Most azt szeretnék megtudni, hogy van-e olyan jogszabály, ami tiltja, hogy egy garázst más funkcióra használjanak?

A műsor szakértő vendége dr. Bék Ágnes a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete elnöke válaszában elmondta, hogy nincs olyan törvény, ami tiltja az ilyen funkcióváltást. Van viszont egy alapító okirat amiben fel van sorolva, hogy a társasházban milyen albetétek vannak és azoknak milyen funkciójuk van.

Ha valaki a garázs megnevezésű albetétjét nem garázsként kívánja használni, akkor az építési hatóságtól engedélyt kell kérnie a funkcióváltáshoz. Ha ezt megkapta és elvégezte az átalakításokat, akkor az építési hatóság a helyszínen meggyőződik arról, hogy a helyiség valóban megfelel lakástörvényben előírt feltételeknek. Ha igen, akkor használatba vételi engedélyt ad, ami lehetővé teszi, hogy a funkcióváltás megtörténjen, s a tulajdoni lapon a későbbiekben garázs helyett lakás szerepeljen.

Szükséges még az is, hogy a társasház közgyűlési határozatot hozzon arról, hogy hozzájárul-e a változáshoz, s ha igen, akkor milyen feltételekkel, különös tekintettel a közművek használatára és a költségviselésre. Ilyen esetben a szomszédos tulajdonosok kétharmadának jóváhagyása is szükséges.

Egy másik kérdező arról érdeklődött, hogy mit tehet abban az esetben, ha a közös kertben a lakók egy grillező söröző teraszt alakítottak ki az ablakuktól néhány méterre, amit hétvégéken rendszeresen használnak. Ez zajongással italozással jár, ami lehetetlenné teszi családja pihenését.

A műsor 10:15 perctől ITT hallgatható vissza az elhangzás napjától két hónapig:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-02-09_10-12-00&enddate=2021-02-09_10-23-00&ch=mr1

A folytatás itt érhető el:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-02-09_10-30-00&enddate=2021-02-09_10-42-00&ch=mr1

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit a 0630 9000 666-os sms számon! 


Forrás: tht.hu