1 perc elolvasni
19 May
19May

Kutyák, macskák, hüllők, rágcsálók gyakori lakói a társasházaknak, s gazdáik számára sok örömforrást jelentenek. A szomszédok tekintetében már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

A Kossuth Rádió Napközben című műsorában megszólaló riportalanyok is tisztában vannak azzal, hogy akadnak nehezen áthidalható szituációk, s ezek döntő többsége a kutyákkal kapcsolatos, hiszen ők azok, akik ugatásukkal könnyen tönkretehetik a szomszédok mindennapjait. Arról is szó esett, hogy a COVID járvány miatt home office-ban dolgozók és az online tanításban résztvevő iskolások számára is koncentrációs nehézségeket okozott a többlet zajszint. Korábban ők napközben jellemzően nem tartózkodtak otthon, így nem kellett szembesülniük ezzel a problémával.

A műsor társasházi szakértője dr. Bék Ágnes a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnöke elmondta, hogy az állatok tartására vonatkozó előírásokat a társasházak a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SZMSZ) rögzíthetik. Van olyan kisebb társasház, ahol pl. a tulajdonosok 2/3-ának szavazatát kell megszereznie annak, aki kutyát szeretne tartani.

Talán meglepetés, de a nehezen tolerálható helyzetekben a szenvedő felek a leghatékonyabb védelmet az állatvédelmi törvénytől remélhetik, főleg azért, mert annak alapján az állatvédelmi hatóság intézkedik. Valószínűsíthető ugyanis, hogy a folyton stresszes kutya illetve az olyan higiéniás körülmények között tartott macska vagy más állat, amelynek a szaga már a folyosókon is érezhető, maga is szenved a körülményektől.

A műsor itt hallgatható meg az elhangzás napjától, két hónapig, 10:15 percnél:
https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-05-18_09-05-00&enddate=2021-05-18_11-10-00&ch=mr1


Forrás: tht.hu