2 perc elolvasni
10 Sep
10Sep

Bár a kormány már több alkalommal kritizálta a nyugat-európai országok energiaválság-kezelését, végül azért szerencsére követni kezdték a példájukat. A legújabb intézkedések közül több is érinti a társasházakat.  

Péntek este megjelent a Magyar Közlöny 146. száma, amelyben a kormány héten meghozott döntései kerültek kihirdetésre. Többek között regisztrációt rendeltek el a szén exportjára, megfogalmazták az állami gázfogyasztás 25 százalékos csökkentését megcélzó elvárásokat, a lakóközösségek pedig fontos könnyítéseket is kaptak a rezsicsökkentési kvóta maximális kihasználásnak érdekében.

Családi fogyasztói közösségek

Amennyiben egy társasháznak vagy lakásszövetkezetnek nem minősülő ingatlanon belül több, de legfeljebb 4 darab önálló, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet 105. paragrafusa szerinti lakás rendeltetési egység található, úgy az adott települési önkormányzat jegyzője kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki a lakás rendeltetési egységek számáról. Ez a dokumemtum a ténylegesen kialakult állapotot igazolja és az építmény jogszerű használatát vélelmezi, lehetővé téve a rezsicsökkentés teljes kihasználását minden lakás rendeltetési egységnél.

Mindez Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentésével van összhangban, amely szerint a rezsicsökkentés maximális kihasználása érdekében a többgenerációs családi házaknak érdemes társasházzá alakulniuk, a folyamatot pedig a kormánynak egyszerűbbé kell tennie.

Ugyanez a rendelet egészíti ki az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Kormányrendeletet: ez ugyebár az a júliusi rendelet, amely a rezsicsökkentés csorbulásának részleteit tartalmazza. A lényeg, hogy a lakossági fogyasztók az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti új lakáshoz kapcsolódó lakáscélú állami támogatásról szóló támogatói okirat bemutatása esetén jogosultak igénybe venni a többletdíjkedvezményt. Ez jogi nyelven viszonylag bonyolultan hangzik, de a lényeg, hogy elég a támogatói okiratot bemutatni a rezsicsökkentési kvóta maximális kihasználásának lehetőségéhez.

Egyszerűbb napelem-telepítés

A rendeletnek köszönhetően mostantól nem kell egyhangú szavazás a társasházi napelemek és napkollektoros rendszerek telepítéséhez. A veszélyhelyzet ideje alatt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvénnyel kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 293/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet 2. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) A közös tulajdonban álló épületrészre – a társasházközösség közös költségének csökkentése érdekében telepítendő és üzemeltetendő – napkollektor, napelemes rendszer (a továbbiakban együtt: rendszer) telepítését és üzemeltetését a közgyűlés, illetve a megismételt közgyűlés a jelen lévő tulajdonostársak tulajdoni hányada több mint felének szavazatával megtilthatja. 


Forrás: tht.hu